Az úticél és környéke
egy helyen!

Nagyboldogasszony (Bencés) Templom - Sopron

  • Nagyboldogasszony (Bencés) Templom, Sopron

    Nagyboldogasszony (Bencés) Templom, Sopron

  • Nagyboldogasszony (Bencés) Templom, Sopron (2.fotó)

    Nagyboldogasszony (Bencés) Templom, Sopron (2.fotó)

Nagyboldogasszony elérhetősége:

Sopron, Templom utca 1.Útvonal »
+36/30 ... Mutat

Nagyboldogasszony bemutatása

A város legősibb temploma.

Feltehetően az első soproni miséket a templom mai területén belül elhelyezkedett ősszentélyben tartották. A templom építése a Sopronban 1260-80 körül megtelepedő ferences rendi szerzetesekhez köthető, akik a gótikus templom mellé kerengővel ellátott kolostorukat is felépíttették. Ekkor épül fel a templom ma is meghatározó gótikus tömbje, a hajó, az ötszög záródású szentély és a jellegzetesen gótikus nyugati kapu.

A templom legnagyobb középkori átépítésére 1380 és 1410 között került sor a Gaissel patrícius család megbízásából. A XV. században a templomon további kisebb átalakításokat végeztek, majd a XVI. század folyamán a többségében protestánssá váló városban a ferencesek kevesebb befolyással rendelkeztek, így a nagyobb építkezések is elmaradtak. A XVII. század vallási küzdelmei során a templomban négy alkalommal is tartottak országgyűlést (1622, 1625, 1634-1635, 1681), valamint e falak között koronázták meg III. Ferdinándot (1625) és két alkalommal királyné koronázásra is sor került.

Az 1676-ban a Sopronban pusztító nagy tűzvész során a templom tetőszerkezete és a huszártorony teljesen leégett. Az újjáépítés során készült el a nyugati barokk oromfal.

A XX. század folyamán a templomon több alkalommal végeztek feltárást illetve helyreállító munkát. A bencés rend 1996 óta ismét teljes egészében birtokolja a kolostor épületét, valamint a templomot. A műemléki feltárás, valamint a helyreállítás munkálatai azóta ismét folynak. A legutóbbi feltárás és felújítás után, 2011. augusztus 14-én Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szentelte fel a templomot.

A templom és kolostor épületegységében jelenleg gazdag kultur-, és építészet-történeti állandó kiállítás is működik. A templomhajó és szentély alatt felújított kriptában való temetkezés lehetősége ismét fennáll - ezúttal már nem csupán a szűk réteg számára.

Nyiltvatartás infó

Az információk tájékoztató jellegűek, melyek folyamatosan változhatnak. Kérjük vegye figyelembe a Forrás*-nál megjelölt infomációkat és ha szükséges, tájékozódjon a szolgáltatás fent feltüntetett weboldalán.
Nyáron (április 1-jétől október 31-ig)
Hétfő - Vasárnap: 8.00 - 18.00

Télen (november 1-jétől március 31-ig)
Hétfő - Vasárnap: 8.00 - 16.00
További 45 látnivaló a(z) Nagyboldogasszony (Bencés) Templom közelében és Sopron településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Nagyboldogasszony (Bencés) Templom alábbi weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.11.06, https://www.bencessopron.hu/
Szerzői jogok »

Sopronról röviden: Sopron megyei jogú város „a hűség városa”-ként ismert. A környék bortermelő vidék, így Sopront a „kékfrankos fővárosának” is nevezik. Hazánk műemlékekben igen gazdag városa. 1921-ben a soproniak nép ... bővebben »

Hirdetés


 
This site uses cookies to offer you a better browsing experience. By continuing to use this website you are giving consent to cookies being used. OK
für Wochenende
Für das nächste Reise
Irgendwann
Zurück